• Kezdjen hozzá

    Válassza ki, mit tudjon weboldala

  • Arculattervezés

    Mit jelent az arculattervezés a vállalkozások számára?

    Az arculat, vagyis egységes grafikai megjelenés kialakítása fontos, hiszen ez ’képviseli’ majd a céget, vagy szakembert, és általában az arculat keltette benyomás is befolyásolja az ügyfeleket. Egy profi arculat nemcsak időtálló, hanem híven tükrözi a cég tevékenységét és szellemiségét.

    Az arculat alapját a logó adja, illetve a hozzá tartozó színvilág és szöveges megjelenés egysége. A formai és képi elemek tárháza végtelen, ám az a lényeges, hogy illeszkedjen a cég megjelenése a tevékenységéhez és a célcsoport ízléséhez.

    Hogyan ne terveztessen arculatot vállalkozásának!

    „Én a föld színeket szeretem és kerüljük harsány feliratokat” – ismertetik gyakran ízlésüket ügyfeleink. Ezzel nincs semmi probléma, ezek alapján javasoljuk a háttérképet kiválasztani a laptopján, vagy berendezni a nappaliját.

    És akkor, hogyan válasszon megfelelő arculatot cégének, termékeinek?

    Azt, hogy hogyan nézzen ki a logója, honlapja, kirakata, az alapján szükséges megválasztani, hogy kik az ügyfelei és mik az átlagos elvárásaik. Idősek és fiatalok, nők és férfiak, cégvezetők és buszvezetők eltérő ízléssel, különböző Internet használati szokásokkal, fogyasztási szokásokkal rendelkeznek. A jó arculat egy általunk előtérbe helyezett érzést kelt az ügyfélben: meglepetést, bizalmat, biztonságot, kíváncsiságot.

    Az arculat kialakításakor arra törekszünk, hogy ügyfeleinknek testre szabott és igényes megjelenést adjunk. Célunk, hogy ügyfeleink elképzelését megvalósítsuk, annak kialakítását szakértő tanácsokkal segítsük.

    A folyamat során felmérjük ügyfelünk igényeit: mit szeretne sugallni a megjelenéssel, mely célcsoportokhoz kíván szólni, milyen színeket és stílust látna szívesen. Ezután készülnek el a tervek, természetesen folyamatos egyeztetés mellett, míg ki nem alakul a végleges egység.

    A tervező legfőbb célja, hogy egy cég, márka vagy személy mögé egy olyan stílusos grafikai hátteret adjon, amely leginkább marketing szempontból hasznos azon túl, hogy garantáltan dekoratív megjelenést biztosít.

    Mit kínálunk?

    A Honlapmanufaktúra csapata grafikus kollégával, marketinges és kommunikációs szakember bevonásával az alábbi szolgáltatásokat kínálja az arculattervezés területén:

    • logótervezés
    • kisarculat
    • arculati kézikönyv

    A logótervezés során elkészítjük a vállalkozás logóját, amelyet aztán széles körűen tud alkalmazni cége népszerűsítésére.

    A kisarculat ebben közvetlenül segít, mert saját tervezésű logóval ellátott névjegykártyából, levélpapírból és borítéktervből áll.

    Az arculat a továbbiakban szinte bármilyen felületen alkalmazható, kérésre elkészítünk egy komplett arculati kézikönyvet, amely elektronikus formában tartalmazza az elemeket, méretarányokkal, színkódokkal, színskálával és az ajánlott betűstílusokkal kiegészítve. Így a későbbiekben ügyfeleink könnyen rendelhetnek egyedi megjelenésű nyomdai anyagokat, reklámtárgyakat, termékeket.

    Ha szeretné profi módon megjeleníteni vállalkozását, vegye fel a kapcsolatot a Honlapmanufaktúra csapatával!

    Grafikus, marketing és kommunikációs szakemberünk segít a cégére szabott arculat megtervezésében.

    Kérjen ajánlatot online! 

    Vagy hívja értékesítőnket, Nagy Dávidot a 06-30-450-4098 telefonszámon és érdeklődjön a részletekről!